Biblia és lábjegyzetek

Biblia és lábjegyzetek

Lábjegyzetes Korán - 072, A Dzsinnek

2022. március 12. - agarik

Mondd: "Sugallatot kaptam, hogy egy csapat dzsinn fülelt a hirdetésemre és azt mondták: 'Csodálatos Korán szavait hallottunk, {2} amely az igaz útra vezet. Hiszünk már benne és nem társítunk immár senkit sem az Urunk mellé, {3} és hiszünk abban, hogy Ő magasztaltassék a mi Urunk fensége nem vett maga mellé sem házastársat, sem gyermeket. {4} Egy ostoba közöttünk arcátlan hazugságot mondogatott róla. {5} És mi úgy gondoltuk, hogy sem ember, sem dzsinn nem mondhat hazugságot Allahról. {6} Akadtak férfiak az emberek között, akik menedéket kerestek dzsinnekhez tartozó férfiaknál, és csak növelték az esztelenségüket. {7} És ők is úgy gondolták, ahogyan ti, hogy Allah nem fog föltámasztani senkit. {8} És megpróbálták kifürkészni az eget, ám úgy találták, hogy tele van erős strázsával és tűzcsóvával. {9} Le szoktunk telepedni hozzá közeli helyekre, hogy hallgatózzunk. Aki azonban most próbál hallgatózni, azt találja, hogy tűzcsóva les reá. {10} És mi nem tudjuk, hogy ezzel vajon valami rossz-e a szándék a föld lakóival, vagy pedig az Uruk ezzel jót akar nekik?

{11} Vannak közöttünk olyanok, akik igazak és vannak olyanok, akik nem azok. Különböző utakat járunk. {12} És úgy gondoltuk, hogy nem hiúsíthatjuk meg Allah rendelkezéseit a földön, és nem hiúsíthatjuk meg menekvéssel sem. {13} Miután hallottuk az útmutatást, hittünk benne. Aki pedig hisz az Urában, annak nem kell félnie sem veszteségtől, sem túlköveteléstől. {14} Vannak közöttünk vannak muszlimok, és vannak olyanok, akik letérnek az Igazság útjáról. Akik muszlimok, azok felszabadították magukat (a pokoltól). {15} Akik letérnek az Igazság útjáról, azok tüzelőfa lesznek a gyehennának. {16} Ha az egyenes úton jártak volna, akkor bőséges vízzel itattuk volna meg, {17} hogy próbára tegyük őket. Aki elfordul Ura intésétől, azt felfele emelkedő kínzáshoz vezeti. {18} A mecsetek egyedül Allahot illetik meg. Ne fohászkodjatok hát bennük Allah mellett senkihez. {19} Amikor Allah szolgája fölállt, hogy hozzá fohászkodjon, csaknem agyonnyomták őt a tömegükkel. {20} Mondd: "Egyedül Allahhoz fohászkodom, és nem társítok mellé senkit."

{21} Mondd: "Én nem tudok sem kárt okozni, sem utat mutatni nektek." {22} Mondd: "Senki nem fog megvédelmezni engem Allahhal szemben és nem találok majd rajta kívül menedéket." {23} Én nem tehetek mást, mint átadom Allah intését és üzenetét. Akik azonban ellenszegül Allahnak és küldöttének, azoknak a gyehenna tüze lesz az osztályrészük, benne lakoznak örökös-örökké. {24} Amikor végül meglátják azt, amire ígéretet kaptak, megtudják majd, hogy kinek a segítsége a leggyengébb és a legkevesebb. {25} Mondd: "Én nem tudom, hogy közel van-e az, amire ígéretet kaptatok, vagy az én Uram egy távolabbi határidőt szab-e annak?" {26} Ő a rejtett dolgok tudója és Ő nem tárja föl senkinek az Ő rejtett titkát {27} kivéve, ha egy küldött az Ő tetszésére van. Akkor az ő parancsára felvigyázó lesve átmegy a két keze között és mögötte, {28} hogy tudomása legyen arról, vajon átadták-e Uruk üzeneteit. Ő átfog mindent, ami náluk van, és mindent pontosan számba vesz.

-----------------------------

A címhez képest gyakorlatilag semmit nem tudunk meg ebből a dszinnekről, azon túl hogy léteznek a mohamedánok szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://befogadas.blog.hu/api/trackback/id/tr8917778862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása