Biblia és lábjegyzetek

Biblia és lábjegyzetek

Lábjegyzetes Biblia - Apostolok cselekedetei 1-9.

2022. január 13. - agarik
"Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani," - tehát ezt is "Lukács" írta. Stimmt.

Jesszus 40 napig volt föltámadva, ez alatt az apostolokkal Jeruzsálemben dekkoltak.
Ekkor bekerült egy rövid történet annak kapcsán, hogy ugye Jézus megígérte, hogy "ez a generáció el nem műlik", meg "lesznek tiközöttetek akik itt engem hallgattok akik megérik" a Második Eljövetelt, hogy hát akkor mégse:
"Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat".
Jézus anyja amúgy ott lakott velük. Nem tudom mit keresett ott, hiszen Jézus megmondta kik az ő családja, és nem az ő családja.
Úgy 120-an dekkoltak a birtokon.

Júdás "mezőt szerze hamisságának béréből; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott." - ez ugye ellentmondás Máté 27.5-el.
Kellett hát egy új 12. apostol, ez szerencsejáték révén bizonyos Mátyás lett, gyanítom azért, mert neki egyszerűbb volt leírni a nevét mint Józsefnek, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala.

A pünkösd előtti napon pedig földrengés volt, még a gyülekezet háza is kigyulladt, a már kora reggel tökrészeg hívők pedig kimenekültek az utcára a lángok elől, szégyenükre. (2.13: "Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. ... a napnak harmadik órája van")
Péter persze próbálta menteni a helyzetet, hogy ez "nyelveken szólás", de komolyan - ki dől be ennek?

Aztán Péter "meggyógyított egy sántát". Ezért a szemfényvesztésért bedugták őket a dutyiba egy-két napra, de 5,000 hívet szereztek.

A szekta abból élt, hogy a tagjaikkal eladatta a vagyonát, aztán beadták a közösbe, azzal Éljen a Kommunizmus. Végülis ha eladtad mindened, akkor te vagy a szegény, így az a hülyeség ki lett jogászkodva :D
Csakhogy bizonyos Ananiás meg a felesége nem adták be az összes pénzt a Pártnak. Le is csapták őket hátulról szívlapáttal, és elásták őket a hátsó kertben. (5. fejezet)
"Hah! I knew it! You're finished in this town. You're not the Great Ananias anymore, you're just another ass." - Fallout 2

Aztán egy nap a sadduceusok csak úgy letartóztatták az összes apostolt. Este azonban "az Úrnak Angyala" jól megszöktette őket.
Aztán a görögök és a héberek összevesztek, hogy valamelyiknek az özvegyasszonyai nem dolgoznak. Most így hirtelen nem egyértelmű hogy most melyiknek a nőstényei nem dolgoztak, és hogy akkoor most az volt a baj hogy mondjuk a héberek rasszisták, vagy hogy lusták. Ezért a 12 kiválaasztott 7 férfit, hogy akkor ők szolgáljanak fel zabakor. Az egyik a hétből egy nagypofájú kis szarzsák volt, azonnal be is perelték, ahol még a bírókat is úgy felbőszítette, hogy azonnal halálra kövezték.
Az eset kapcsán a hívek elmenekültek a városból, csak az apostolok maradtak.
Bizonyos Simon nagy sikereket ért el a térítéssel Samriában, de ebből nem ment pénz a Tizenkettőnek, így ketten gyorsan elszaladtak kihírdetni, hogy márpedig ők a főnök. Simont meg elküldték a faszba, hiába ajánlott részesedést.

Filep a Hétből megkeresztelt a szerecsen királynő egyik befolyásos emberét, aztán elteleportált.

Aztán Saulus nevét rosszul mondja Mr. Isten, merthogy Saulus - a későbbi Pál, l. 13. fejezet - túl sokat volt a napon, felforrt az agyvize (napszúrást kapott), és hallucinálni kezdett, amitől máris jó keresztény lett.
És akkor odament hozzá egy Másik Ananiás, nem az amelyiket elásták a kertben mert nem volt jó kommunista, hanem egy másik, és Saul/Saulus/Pál máris legalább nem volt elájulva.

Persze a zsidó-zsidók őt is rögtön meg akarták ölni, ahogy minden keresztényt itt a sztoriban folyton. "Megtudván azonban az atyafiak, levivék őt Cézáreába, és elküldék őt Tárzusba." - 9.30

Aztán Péter "meggyógyított" egy 8 éve ágyban fekvő gutaütöttet. Erre az összes szabad nő a lábai elé vetette magát, de ő persze nemet mondott, és ment imádkozni! (Vagy csak keresztény papként ő is a kisfiúkat szerette.)






A bejegyzés trackback címe:

https://befogadas.blog.hu/api/trackback/id/tr3416759972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása