Még mielőtt továbbmegyünk meg kell jegyeznem valamit János Evangéliumáról. Igyekszem kombinálni a vertikális és horizontális olvasást olymódon, hogy úgymond a Jézus-történet főbb állomásiig viszem, ezáltal nagyobb szeletekben olvasom a 4 evangéliumot - de ez is hazugság, mégpedig János miatt. A többiben (legalábbis amennyire most látom) Jézus elment "az ő hazájából" - de Jánosnál ez nem egyszeri, hanem visszatérő téma. Az "egyházszakadás" rendszeres. Előfordul még a 7. 9. és 10. fejezetben is, ami a terjedelem fele. És 4-7-9-10: a különbségek 3-2-1. Ez rendkívül tudatos szerkesztésre vall. És nem csak ez: maga az állomás, hogy "nincs próféta az ő hazájában" mosódik, és ezáltal tűnik el!
No akkor folytassuk Márkot.
7.5: "Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?" - a kenyér mint tapasztalhattuk, az Újszövetségben minden kaja. Akkoriban pedig aki mosatlan kézzel evett, az szaros kézzel evett. Szóval ez nem valami rituális dolog, aminek nyilvánvalóan be próbálták állítani, mint tanmesét, ez komoly higiéniás probléma. Csak hát akkoriban szart se tudtak a higiéniáról.
7.6: "Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem." - nyilvánvalóan nincs itt semmi jövendőlés, soha nem is volt, éas Jézus egyszerűen sértegeti a farizeusokat.
7.8: "Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását" - oh, remek, most már a mosogatást is ellenzi Herr Hesus.
7.26-29: "Ez az asszony pedig pogány vala síro-feniciai származású. És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt. / Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. / Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. / Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból." - Hát akkor ez egy táv-ördögűzés. És tömény rasszizmus. Aki kutyának nevezi a másik embert... A nő meg sajnálatos hogy így meg kellett aláznia magát.
7.32-33: "És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét."
7.37: "És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké." - igazából tudományosan ez nem igaz. Egy siketnémát, azt igen. De nem külön süketet és külön némát. Arra külön tesztelni kéne. Persze nyilvánvaló hogy ez az eset allegória a térítésre.
8.2-5: "Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; ... Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? ... És megkérdé őket: Hány kenyeretek van?" - ebben a verzióban szó nincs róla hogy el lehetne menni venni. És különben is csak 4,000-en vannak (8.9: "Valának pedig akik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá őket.).
8.11-12: "És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék őt. / Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek." - ismét egy olyan helyzetben képtelen produkálni, ahol szeptikusok vannak jelen.
8.15-16: "És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! / Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk." - Ezen nem tudok nem nevetni.
8.22-25: "Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt. / Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit? / Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. / Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és láta messze és világosan mindent." - Hú. Először is ott van hogy a szemébe köp. Aztán ott van, hogy többször próbálkozik. Az is ott van, hogy nem tudja sikerült-e. Természetesen ott van, hogy miért nem sikerült előszörre. Sokadszorra az továbbra is kérdés, miért nem mindig ugyanúgy gyógyít? És akkor megkérdezem azt is, miért nem köpött második alkalommal?
És mi ez a nagy titkolózás?
8.31: "És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni." - azaz Jézus előkészíti az öngyilkosságát.
És akkor álljunk meg egy pillanatra, és említsük meg, hogy a Betlehem-probléma egyszerűen nem létezik Mátén és Lukácson kívül. Se Márk, se János nem mond olyat hogy Jézus Betlehemben született volna, vagy bármi köze lenne a településhez.
8.32-33: "És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni. / És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán" - erősen vallá okozta pszichózist érzek.
9.1: "Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal." - akkor valaki prezentálná nekem a hívők közül a Halhatatlan Zsidót? Ellenkező esetben Jézus hamis próféta volt, és meg kell köveznünk.
9.2-4: "És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük; / És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. / És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal." - persze nem tudjuk meg mit. Különösek ezek a kihagyások, nem? Mint mikor Jézus ott beszélget Mr. Sátánnal pár teleportálás után - és mégis tudjuk a beszélgetést, pedig nem volt tanú. Messziről jött ember meg azt mond, amit akar.
9.9: "Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból feltámad." - segítek: az után se tették.
9.13: "[Jézus:] De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint meg van írva ő felőle." - bizonyíték erre persze nincs, fogadjuk el bemondásra, mi?
A 9. fejezet Nagy Dobása az "epilepsziás": "Mikor pedig a hegyről leszállának ... És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, akik azokkal versengenek vala. ... egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van. ... Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség ... Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt? / Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel." - Ezzel a sztorival minden baj van. Először is, akkor a tanítványok most teológiai vitát rendeztek írástudókkal, vagy varázs-gyógyítást kellett csinálni egy random emberen a tömegből? Ha az írástudók hoztak egy kamu-beteget, hogyan sikerült meggyógyítani? De oké, lépjünk túl a "gyógyításon. A sztori egyértelműen úgy állította be, hogy a Tanítványok (a Tizenkettő) azért nem járt sikerrel, mert nem hittek eléggé. De a következő mondat szerint már nem ez volt a baj, hanem a módszer, ami ezek szerint tudományosan meghatározott. És tartalmazza pl. a böjtölést - amit Jézus sehogyse csinált. Bónuszkérdés: kaphatnánk egy teljes Verem Hierarchiát?
9.40: "aki nincs ellenünk, mellettünk van." - a 4 evangélium egyik legnagyobb ellentmondása.
9.43-47: "És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt ... És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt ... És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt" - nem látok a keresztények között sok öncsonkítást. "Vajon" miért? (Mert leszarják a keresztény kultúrát, leszarják Jézust, leszarnak azok mindent.)
10.11-12: "Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. / Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el." - a válás tiltása, és könnyed homofóbia. És antiszemitizmus, mert a Talmud is elismeri, hogy NEM mindenki ffi vagy nő.
10.13: "Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, akik hozák." - egy, nem értem miért viszik oda a gyerekeket hogy Jézus megfogdossa őket. Kettő, nem értem miért most problémáznak ilyenen a Tanítványok?
10.17: "Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?" - legyél féreg! előző fejezet: "Ahol az ő férgök meg nem hal" De Jézus maga a sok blabla között ezt mondja például: "Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek" - valahogy nem látom ezt a keresztényektől. "Vajon" miért nem?
Amúgy meg ez is a gigantikus ellentmondások közé tartozik.
10.25: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." - Jézus képzeletszegény, és nem érti milyen gazdagnak lenni. Ilyen feltételekkel vagy nagyon kicsi tevéket kell kitenyészteni - vagy nagyon nagy tűket gyártani! Probléma megoldva!
10.29-30: "Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, / Aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet." - ez már nem is Jób története, ez már Mohamed 40 szűzkurvája!
10.38-40: "Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amelylyel én megkeresztelkedem? / Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a keresztséggel, amelylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek / De" - az ég óvjon az értelmes emberektől :D
A 9-10. fejezet amúgy az, ahol Jézus végre beszél. Márkban. Mondjuk a többiben is, mert a Hegyi/Mezei Beszédet azt lopták máshonnan. Nem véletlen hogy a filmekben nem halljuk Jézus mit mond. Mert amikor beszél, ami eleve ritka, akkor is olyan hülyeségeket mond, mint "halhatatlan férgek", "vágjátok le a saját kezeteket", "a meteorológia varázslat"! Már amikor éppen nem káromkodik orrba-szájba.
És akkor a 10. fejezet végére befér még egy vak - és ennek valahogy nem kell a szemébe köpni.
Most ott ttartunk megállót, ahol Jézus elér Jeruzsálemhez. Márkban Jézus olyanm int egy önjáró Frigyláda: szépen megy, hogy elfoglalja a helyét a Templomban. Vagy inkább a Városban. Teológiailag úgy is értelmezhetem, hogy a Második Templom nagyobb mint az Első, mert az egész Város a templom, mint a judaizmus fővárosa?
Ne feledjük: a többi evangéliumban Jézus már járt Jeruzsálemben, sőt, a Templomban.