Biblia és lábjegyzetek

Biblia és lábjegyzetek

Lábjegyzetes Biblia - Patmosi János Jelenéseinek Könyve

2021. november 05. - agarik

Ezt a végére szokás hagyni, érthető okokból. Ihlet-forrásként visszautalunk Dániel és Zakariás könyveire, többek között, ugyanarra számítunk.

A szöveg a szokásos prófétikus irat, teli szimbolizmussal, de a legtöbb a szimbólummal (szarvas szörnyetegek = birodalmak és királyok) már korábban találkoztunk.

És egyes kulcs-képeket egyértelműen azonosítottak, lásd a Fenevad Száma. Már az egyiké, mert Patmosi János Jelenéseinek Könyve teli van fenevadakkal. A Fenevad Száma pedig 666. Vagy 616! Mint kiderült, a két szám UGYANAZT a személyt jelenti, szóval bármiféle értelmezésnek meg kell ütnie ezt a szintet.

Itt pedig komolyan fel kell hívni rá, kik írták az Újszövetséget. Máté alapos leckét ad róla mennyire nem értették a héber/arámi ószövetséget ezek az emberek. Különösen a szamárlopásos esetnél. Igen, Jézus lopott. Haladjunk. Az írók görögök voltak. Ógörögül beszéltek, akik ott laktak a Közel-Keleten. A kultúrájuk, kultúrkörnyezetük ógörög volt, a vallásuktól függetlenül. Tehát pl. imádták a számmisztikát. Így lett Néró (ez ( a Fenevad.

És hol is találkozunk Néró nevével/jelével? A könyv/irat elején? Hát nagyon nem. A közepén. A 13. fejezetben a 22-ből. Ami elhelyez minket időben, és rámutat, hogy mint minden judaista prófétikus irat, ez is korának politikájáról szól.

Az is komoly probléma, hogy van egy bevezető rész, aztán váltakozva kapjuk a Menny(ek) leírását, illetve a látomásos dolgokat. A fura dolgok pedig egy idő után egybefolynak, nem válnak olyan szépen szét, mint Dániel álmai és jelei.

Ahhoz hogy megértsük mi folyik a szövegben, kifejezetten javaslott egyszerűen lerajzolni mindent folyamatásban.

Először is adok egy tartalomjegyzéket. Ez nem tartalmazza a Mennyben játszódó keretet:

001_9.jpg

 

Szóval megvan a szokásos prófétikus-irat-szerkezet: Utolsó Napok, és a Végén Zsidó Világuralom. Hozzátéve 2.9-et: "Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája." - ekkorra a kereszténység totálisan magáévá tette az antiszemitizmust.

A Menny leírása keretrészek megérik a saját képüket. Megkapjuk benne a négyszögletű lapos Földet, a fölé boruló Mr. Isten sátorát, jobban mondva Házát, Mr. Isten trónját az egész közepén... Valójában tökéletes költői kép, amiben az egész Teremtés Mr. Isten Háza.

heaven_update.jpg

 

Az egész miskulancia azzal indul, hogy Jézus

god.jpg

elragadja a Patmos szigetén dekkoló Jánost. Ezért hívjuk Patmosi Jánosnak. Mert nem azonos se János Evangélistával, se János Apostollal, se más Jánossal a Bibliából.

És aztán jönnek sorba a képek, amiknek a fele (l. a pecsétek felnyitásakor elbukkanó lovasok) annyira általánosságok, hogy gyakorlatilag nem jelentenek semmit.

002.jpg

Aztán jön a 7 pecsét,

003_1.jpg

meg a 7 trombitálás.

004.jpg

És itt érünk el a könyv feléhez. Eddig a harc mondhatni a földi síkon zajlott, innentől a képek inkább Fenevadak, meg spirituális síkon való harc, a Sátán legyőzésével véget érve minden ellenállást holkausztoltak a keresztny-zsidók, és jöheta  keresztény-zsidó Világuralom.

A a számmisztikát még egyszer felemlegetve nem csak a 6666616 híres ebből a szövegből, hanem a 144,000 szűz férfi is. Nos, a "szűz" a keresztény mitológiában ugye a tökéletesség szimbóluma, a tökéletesség pedig Mr. Isten parancsolatainak betartása, hite. A 144,000 pedig = 12*12*1,000. Itt tudni kell, hogy anno az "ezer" nemi gazán szám volt, sokkal inkább azzal az általános jelentéssel bírt, hogy "sok".. Már csaka  két 12-t kell magyarázni: 12 az Ószövetség pátriárkái/törzsei, 12 az Újszövetség apostolai. Tehát 144,000 szűz pasi = minden keresztény hívő.

Aztán jönnek itt még fenevadak 7 fejjel, meg 10 szarvval - a szarvak mint tudjuk királyok, a fejekből meg 7 van, a Római birodalom kapcsán pedig a hetet Rómával kapcsolatban találjuk: a város ugye híresen 7 dombra épült. Tehát Rómáról van szó mindvégig.

Amire még ki érdemes térni, az a Napba Öltözött Asszony jelenete. Vegyük sorra, mit történik ebben:

- volt egy asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona
-
terhes volt, megindult a szülés
- és akkor jött egy egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona
- és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye.
- [és az asszony] szűle fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez
- Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt [feltehetőleg angyalok] ezer kétszáz hatvan napig.
- És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal
- És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért

Ez kérem egy variációjának tűnik Zeusz születésének és felcseperedésének. Abban a történetben:

- Kronosz felfalja egy jóslat miatt születendő gyermekeit
- ezért Zeuszt elrejtik egy hegyen, ahol egy kecske táplálja
- csak hogy később visszatérjen és legyőzze a gonosz istenséget aki a világot uralja/akarja uralni
- ebben segítettek neki a spéci elit seregei (a Bibliai történetben Mihály és az angyalai, Zeusznál a titánok)
- és ő lesz a főisten.

A lényeg nem pusztán az, hogy ez (is) egy lopott történet, hanem az, hogy a Napba Öltözött Asszony gyereke egyértelműen maga Jézus (aki a keresztény egyházat, a kereszténység egészét szimbolizálja). Ez a történet tehát egy újabb evangélium ha úgy tetszik!

A bejegyzés trackback címe:

https://befogadas.blog.hu/api/trackback/id/tr7916747302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása