1
Ez az, amit ő velök cselekedjél, az ő felszentelésökre, hogy az én papjaim legyenek: Végy egy tulkot, fiatal marhát, és hiba nélkül való két kost.
2
És kovásztalan kenyeret, és olajjal elegyített kovásztalan kalácsokat, meg olajjal kent kovásztalan lepényeket is; búzalisztlángból készítsd azokat.
3
És tedd azokat egy kosárba, és vidd fel azokat a kosárban, a tulokkal és a két kossal együtt.
4
Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel.
5
És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével.
6
Tedd a süveget is fejére, és a szent koronát tedd a süvegre.
7
És vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt.
8
Fiait is állítsd elő, és öltöztesd fel őket a köntösökbe.
9
És övezd körűl őket övvel, Áront és az ő fiait, és tégy a fejökre süvegeket is, hogy övék legyen a papság örök rendelés szerint. Így iktasd be tisztökbe Áront és fiait.
10
Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátora elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére.
11
És vágd le a tulkot az Úr előtt a gyülekezet sátorának ajtajánál.
12
Azután végy a tulok véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira; a többi vért pedig töltsd mind az oltár aljára.
13
És vedd a kövéréből mindazt, ami a belet fedi, és a májon lévő hártyát, és a két vesét a rajtok lévő kövérrel együtt, és füstölögtesd el az oltáron.
14
A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül: bűnért való áldozat az.
15
Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére.
16
Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl.
17
A kost pedig vagdald tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére.
18
Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
19
Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére.
20
Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle cimpáját és az ő fiai jobb fülének cimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a többi vért pedig hintsd az oltárra köröskörül.
21
Azután végy a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái.
22
Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapockát; mert felavatási kos ez.
23
Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van;
24
És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt.
25
Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az.
26
Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbbáld meg azt* az Úr előtt; azután legyen az a te részed.
27
Így szenteld meg a meglóbbált szegyet és a felemelt lapockát, amelyet meglóbbáltak és amelyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából.
28
És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány.
29
A szent öltözetek pedig, amelyek az Áronéi, legyenek ő utána az ő fiaié, hogy azokban kenettessenek fel, és azokban állíttassanak tisztökbe.
30
Hét napon öltözzék azokba, aki az ő fiai közül ő utána pap lesz, aki bemenendő lesz a gyülekezet sátorába, hogy a szent helyen szolgáljon.
31
A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen.
32
És a kosnak húsát és a kenyeret, mely a kosárban van, a gyülekezet sátorának ajtajánál egye meg Áron és az ő fiai.
33
Ők egyék meg azokat, amik által az engesztelés történt, hogy tisztökbe állíttassanak és felszenteltessenek. De idegen ne egyék azokból, mert szentek azok.
34
Ha pedig valami megmarad az avatási húsból vagy a kenyérből reggelig, tűzzel égesd meg a maradékot; meg ne egyék, mert szent az.
35
Áronnal tehát és az ő fiaival akképpen cselekedjél, amint megparancsoltam néked; hét napon át állítsd őket tisztökbe.
36
És naponként készíts bűnáldozati tulkot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, mikor engesztelő áldozatot végzesz rajta, és kend meg azt, hogy megszenteltessék.
37
Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen.
38
Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap szüntelen.
39
Az egyik bárányt reggel áldozd meg, a másik bárányt pedig áldozd meg estennen.
40
És az egyik bárányhoz végy egy tized lisztlángot, egy negyed hin-nyi sajtolt olajjal vegyítve; italáldozatul pedig egy negyed hin-nyi bort.
41
A másik bárányt estennen áldozd meg, ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel; kedves illatul, tűzáldozatul az Úrnak.
42
Szüntelen égőáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr előtt, ahol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak.
43
Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem által.
44
És megszentelem a gyülekezetnek sátorát és az oltárt; Áront és az ő fiait is megszentelem, hogy papjaim legyenek.
45
És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenök lészek.
46
És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, aki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök.
1
Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, sittim-fából csináld azt.
2
Egy sing hosszú, egy sing széles, négyszögű és két sing magas legyen, ugyanabból legyenek szarvai is.
3
És borítsd meg azt tiszta aranynyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot is csinálj hozzá köröskörül.
4
Csinálj hozzá két arany karikát is, pártázata alá a két oldalán, mindkét oldalára csináld, hogy legyenek rúdtartókul, hogy azokon hordozzák azt.
5
És a rúdakat csináld sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal.
6
És tedd azt a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek néked.
7
Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt.
8
És amikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre.
9
Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá.
10
És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak.
11
Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
12
Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor, hogy csapás ne legyen rajtok az ő megszámláltatásuk miatt.
13
Ezt adja mindaz, aki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak.
14
Mindaz, aki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak.
15
A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél siklusnál, amikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésül a ti lelketekért.
16
És szedd be az engesztelési pénzt az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet sátorának szolgálatjára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az az Úr előtt, engesztelésül a ti lelketekért.
17
Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
18
És csinálj rézmedencét**, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és tölts bele vizet;
19
Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat.
20
Amikor a gyülekezet sátorába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak.
21
Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nékik, néki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre.
22
Ismét szóla az Úr Mózesnek mondván:
23
Te pedig végy drága fűszereket, híg mirhát ötszáz siklusért, jóillatú fahéjat fél ennyit, kétszáz ötvenért, és illatos kalmust is kétszáz ötvenért.
24
Kásiát pedig ötszázért, a szent siklus szerint, és egy hin faolajt.
25
És csinálj abból szent kenetnek olaját, elegyített kenetet, a kenetkészítők mestersége szerint. Legyen az szent kenő olaj.
26
És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját.
27
Az asztalt is és annak minden edényét, a gyertyatartót és annak edényeit, és a füstölő oltárt.
28
Az egészen égőáldozatnak oltárát is, és annak minden edényit, a mosdómedencét és annak lábát.
29
Így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek: Valami illeti azokat, szent legyen.
30
Kend fel Áront is és az ő fiait is; így szenteld fel őket papjaimmá.
31
Az Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja legyen ez nékem, a ti nemzetségeiteknél is.
32
Ember testét azzal meg ne kenjék, se ahhoz hasonlót, annak mértékei szerint ne csináljatok: szent az; szent legyen előttetek is.
33
Valaki ahhoz hasonló kenetet csinál, vagy azzal idegent ken meg, kitöröltessék az ő népe közül.
34
Monda ismét az Úr Mózesnek: Végy fűszereket, csepegő gyantát, onyxot, galbánt, e fűszereket és tiszta temjént, egyenlő mértékkel.
35
És csinálj belőlök füstölő szert, a fűszercsináló elegyítése szerint; tiszta és szent legyen az.
36
És abból törj apróra, és tégy belőle a bizonyság ládája elé a gyülekezet sátorában, ahol megjelenek néked. Szentségek szentsége legyen ez előttetek.
37
És a füstölő szer, amelyet készítesz, az Úrnak szentelt legyen előtted; annak mértéke szerint magatoknak ne csináljatok.
38
Mindaz, aki hasonló füstölőt csinál ehhez, hogy azt illatoztassa, irtassék ki az ő népe közül.***
1
És szóla az Úr Mózesnek mondván:
2
Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből.
3
És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománynyal minden mesterséghez.
4
Hogy tudjon kigondolni mindent, amit aranyból, ezüstből, rézből kell csinálni.
5
És foglaló köveket metszeni, fát faragni, és mindenféle munkákat végezni.
6
És ímé Aholiábot is, Akhiszamáknak fiát a Dán nemzetségéből, mellé adtam; és adtam minden értelmesnek szivébe bölcseséget, hogy elkészítsék mind azt, amit néked megparancsoltam.
7
A gyülekezet sátorát, a bizonyság ládáját, a fölibe való fedelet, és a sátornak minden edényét.
8
Az asztalt és annak edényit, a tiszta gyertyatartót, és minden hozzávalót, és a füstölő oltárt.
9
Az egészen égőáldozat oltárát és annak minden edényit, a mosdómedencét és annak lábát.
10
A szolgálathoz való ruhákat, Áron papnak szent öltözetit, és az ő fiainak öltözetit, a papi szolgálatra.
11
A kenetnek olaját, és a jó illatú füstölő szert a szentséghez. Mindent úgy csináljanak, amint néked parancsoltam.
12
Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
13
Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.
14
Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon****. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az ő népe közül*****.
15
Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt nap: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék.
16
Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül.
17
Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszünt és megnyugodott.
18
Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.******
-------------------------------------
* Szerintem vicces, hogy "lóbáld meg".
** De az Exo.24.6 szerint a medencéket már megcsinálták!
*** Megint ez a rejtélyes kifejezés
**** Huston, van egy kis probléma.
***** Áh. Akkor az "írtassék ki az ő népe közül" az akkor kivégzést jelent.
****** Oké, de mi volt ráírva?