1
Jób pedig felele, és monda:
2
Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3
Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4
Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5
Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?*
6
Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7
Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8
Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9
És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10
Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, amely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
12
Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é?
13
Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
14
A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15
Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, amint túláradnak medrükön a patakok.
16
Amelyek szennyesek a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög;
17
Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
18
Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
19
Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20
Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21
Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22
Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23
Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
24
Tanítsatok meg és én elnémulok, s amiben tévedek, értessétek meg velem.
25
Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26
Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27
Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
28
Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29
Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30
Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

1
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2
Amint a szolga kívánja az árnyékot, és amint a béres reményli az ő bérét:
3
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8
Nem lát engem szem, amely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9
A felhő eltünik és elmegy, így aki leszáll a sírba, nem jő fel többé.
10
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12
Tenger vagyok-é én, avagy cethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem**, mert nyomorúság az én életem.
17
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?
20
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

-----------------------------------------

* Igen?
** Ez biblikus környezetben bizony átkozódás, Isten megtagadása.