Elif Lem Mím.* {2} Az írást - nincs kétség ebben - a teremtmények Ura küldte le. {3} Vagy azt mondják: "Ő koholta ezt." De nem! Az Igazság ez, ami az Uradtól jön, hogy intsél egy olyan népet, amelyhez nem jött még intő. Talán az igaz útra vezettetnek.** {4} Allah az, aki hat nap alatt teremtette az egeket és a földet, és ami a kettő között van, és aztán emelkedett a trón fölé. Rajta kívül nincsen nektek sem gyámolítótok, sem közbenjárótok. Hát nem hallgattok az intő szóra? {5} Ő irányítja az Igét (El-emra) az égből a földre. Aztán ismét felhág hozzá egy nap alatt, amely annyi, mint ezer esztendő abból, amit ti számoltok. {6} Ő az: "A rejtett és a nyilvánvaló dolgok tudója, a Büszke és a Könyörületes", {7} aki jól csinált meg mindent amit megteremtett, és aki először agyagból formázta meg az embert, {8} aztán utódait spermából: hitvány*** folyadékcseppből alkotta {9} aztán megformázta őt és életet lehelt belé a lelkéből és hallást, látást és a szíveket adta nektek. Milyen kevéssé vagytok hálásak! {10} És azt mondják: "Ha eltűnünk a földben, vajon új teremtésben éledünk föl?" Igen! Ők tagadják azt, hogy az Urukkal lesz majd találkozásuk!
11} Mondd: "Magához szólít benneteket a halál angyala, akire rábízattatok. Aztán Uratokhoz lesz majd visszatérésetek." {12} Bárcsak látnád azt, amikor a bűnösök lecsüggesztik fejüket Uruk előtt: "Urunk! Most már látunk és hallunk! Engedd, hogy visszatérjünk, hadd cselekedjünk jóravalóan! Szilárd hitünk van!" {13} Ha akartuk volna, minden léleknek megadtuk volna az útmutatását.**** Ám beteljesedett az általam kimondott szó: "Bizony, megtöltöm dzsinnekkel és emberekkel a gyehennát színültig! {14} Kóstoljátok hát meg a Pokol büntetését azért, mert elfeledtétek, hogy ezzel a nappal lesz találkozásotok! Mi is elfeledkeztünk rólatok! Kóstoljátok hát meg az örök büntetést azért, amit cselekedtetek!" {15} Csupán azok hisznek a mi jeleinkben, akik, ha intést kapnak általuk, akkor levetik magukat a földre borulva, hirdetik Uruk dicsőségét, és nem fuvalkodnak föl. {16} Ők elkerülik az ágyukat: Urukhoz fohászkodnak félve és számítva (Allah fizetségére). És adakoznak abból, amivel gondoskodtunk róluk. {17} Egy lélek sem tudja, hogy milyen öröm rejtőzik fizetségképpen az emberek számára azért, amit cselekedtek. {18} Vajon az, aki hívő, olyan lenne, mint az, aki bűnös? Nem! Ők nem egyenlőek! {19} Akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak az igazi menedéket adó kertek lesznek a szálláshelyeik azért, amit cselekedtek. {20} Akik azonban vétkeznek, azoknak a Pokol tüze lesz a menedékhelyük. Valahányszor ki szeretnének jönni, visszahajttatnak és azt mondják nekik: "Kóstoljátok meg a Pokol tüzének a kínját, amit egyre hazugságnak tartottatok!"
21} És bizony a nagyobb büntetés mellett a közelebbi büntetésből is kóstolót adunk nekik. Talán megtérnek. {22} És ki kegyetlenebb annál, aki Ura jeleivel figyelmeztetést kapott, ám ő utána elfordult azoktól? Bizony, bosszút állunk a bűnösökön. {23} És adtuk hajdan Mózesnek az Írást. Ne legyen hát kétséged afelől, hogy találkozásod lesz vele! És útmutatásnak rendeltük azt Izráel fiai számára. {24} És példaképpé tettük őket, akik a mi parancsunk szerint vezetnek az igaz útra, miután állhatatosak voltak és szilárd bizonyosságuk volt a jeleinkben. {25} A te Urad a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek. {26} Vajon nem volt-e az nekik útmutatás, hogy hány nemzedéket pusztítottunk el őelőttük, akiknek a hajlékaiban megfordulnak? Bizony, jelek vannak ebben. Hát nem hallanak? {27} Vajon nem látták, hogy mi hajtjuk a vizet a kopár földre és gabonát sarjasztunk általa, amellyel jószáguk és ők maguk táplálkoznak? Hát nem látnak? {28} És azt mondják: "Mikor lesz ez az ítélet, ha az igazat mondjátok?" {29} Mondd: "Az ítélet Napján nem használ azoknak a hite, akik tagadtak. És nem kapnak haladékot. {30} Fordulj hát el tőlük és várj! Ők is várakoznak."
---------------------------------------
*Ekil Erif, Ekam Erif, Erif Erif, di Maggio. Na AZ a ráolvasás legalább távoltartotta a sárkányokat.
** Mi van azokkal, akikhez "még nem ment intő"? Miért lenne jó, ha menne?
*** Allah tehát kispórolta az anyagot az építkezésből.
**** Miért nem akarta?