Biblia és lábjegyzetek

Biblia és lábjegyzetek

Lábjegyzetes Korán - 066, A tilalom

2022. március 13. - agarik

Ó próféta! Miért tiltod meg - feleségeid tetszését áhítozván - azt, amit Allah megengedett neked? Allah Megbocsátó és Könyörületes. {2} Allah jóváhagyta nektek azt, hogy esküitek alól feloldozzátok magatokat. Allah a ti pártfogótok. Ő a Tudó és a Bölcs. {3} És emlékezz arra, amikor a prófétának titkos beszéde volt az egyik feleségével! Miután az asszony elmondta azt másnak, Allah pedig föltárta ezt a prófétának, egy részét tudatta vele, egy másik részét említés nélkül hagyta. Miután közölte ezt a feleségével, azt mondta: "Ki adott hírt erről neked?" "A Tudó és a Hozzáértő közölte ezt velem " - mondta ő-. {4} Ha mindketten bűnbánóan fordultok Allahhoz, arra megvan az okotok, mivel elhajlott tőle a szívetek. Ha azonban egymást segítitek a próféta ellen - akkor bizony Allah az ő pártfogója s Gábriel és minden jóravaló hívő, továbbá az angyalok lesznek az ő segítői. {5} Ha elválik tőletek, lehet, hogy Allah jobb feleségeket ad neki cserébe, mint ti vagytok, olyanokat, akik muszlimok, hívők, áhítatosak, bűnbánóak, Allahot szolgálók, akik ájtatos gyakorlatokat végeznek*, és már voltak férjnél, vagy szüzek. {6} Ti hívők! Óvjátok meg magatokat és házatok népét egy olyan tűztől, amelynek a tüzelője az emberek és a kövek és amelyre kemény és szigorú angyalok vigyáznak, akik nem szegülnek ellen Allah parancsának, hanem megteszik azt, amire parancsot kapnak. {7} Ti tagadók! Ne mentegetőzzetek ma! Csupán azért kaptok fizetséget, amit cselekedtetek. {8} Ti hívők! Őszinte bűnbánattal forduljatok Allahhoz! A ti Uratok talán eltörli a rosszcselekedeteiteket** és kertekbe bocsát be titeket, amelyek alatt patakok folynak. Azon a napon, amikor Allah nem alázza meg a prófétát és azokat, akik hívők voltak! A világosságuk előttük és a jobbkezük felől halad tova. Azt mondják: "Urunk! Teljesítsd ki a világosságunkat és bocsáss meg nekünk! Te mindenek fölött hatalmas vagy." {9} Ó próféta! Szállj harcba a tagadók és a képmutatók ellen és légy kemény velük szemben! A gyehenna lesz a lakhelyük. Szörnyű sors! {10} Allah példának állította a tagadók elé Noé és Lót feleségét. Mindketten két igaz szolgánknak voltak alávetve. Ám mindketten elárulták őket, és azok nem segíthettek nekik Allahnál semmit. És mondatott nékik: "Menjetek a Pokol tüzébe a bemenőkkel!"

{11} Allah példának állította a hívők elé Fáraó feleségét. Emlékezz arra, amikor azt mondta: "Uram! Építs nekem egy házat nálad a Paradicsomban és ments meg engem Faraó cselekedetétől és ments meg engem a kegyetlen néptől!"*** {12} És példának állította Máriát, Imrán leányát, aki érintetlenül őrizte meg a szemérmét és mi beléleheltünk a lelkünkből. És ő hitt Ura szavaiban és Írásaiban és áhítatos volt az áhítatosak között

----------------------------

* Az egyértelmű fogalmazás teljes hiánya. Most el lehet válni muszlimtól, vagy nem? Az tiszta, hogy nem-muszlimtól igen, de mi van a mohamedánokkal?

** Azaz ha muszlim vagy, csinálhatsz bármit?

*** Ez bővebben érdekelne, mert nem biblikus történet, az biztos. És a másodlagos linkemen ehhez már nincs tartalom, pedig ott akadtak lábjegyzetek.

A bejegyzés trackback címe:

https://befogadas.blog.hu/api/trackback/id/tr4017779478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása