1
Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája lett három esztendeig; de azután elfordult és elpártolt tőle.
2
És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte őket Júdára, hogy elveszessék őt az Úr beszéde szerint, amelyet szólott szolgái, a próféták által.
3
Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orcája elől Manasse bűneiért*, mind aszerint, amint cselekedett vala;
4
És az ártatlan vérért is, amelyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani néki.
5
Joákimnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
6
És elaluvék Joákim az ő atyáival, és az ő fia, Joákin** uralkodék helyette,
7
És Égyiptom királya többé nem jött ki az ő földéből; mert Babilónia királya mindent elvett, ami csak az égyiptomi királyé volt, Égyiptom folyóvizétől az Eufrátes folyóvizéig.
8
Tizennyolc esztendős volt Joákin, mikor királylyá lett, és három hónapig uralkodott*** Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Nékhusta, a Jeruzsálembeli Elnatán leánya.
9
És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind aszerint, amint az ő atyja cselekedett volt.
10
Ebben az időben jöttek fel Nabukodonozornak, Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és szállották meg a várost.
11
Maga Nabukodonozor, Babilónia királya is feljött a város ellen, amelyet már az ő szolgái megszállottak volt.
12
És kiment Joákin, a Júda királya Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolcadik esztendejében***.
13
És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, amelyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, amint az Úr megmondotta volt.
14
És elhurcolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott.
15
És elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurcolta Jeruzsálemből Babilóniába;
16
És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harcra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya.
17
És Babilónia királya Mattaniát, nagybátyját, tette ő helyette királylyá, és nevét Sédékiásra változtatta.
18
Huszonegy esztendős volt Sédékiás, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Hamutál, a Libnából való Jeremiás leánya.
19
És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind aszerint, amint Joákim cselekedett volt;
20
Mert az Úr haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és Júdával, míg csak el nem vetette őket az ő orcája elől. Sédékiás azonban elpártolt Babilónia királyától.
1
És történt az ő uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.
2
És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;
3
De a negyedik hónap kilencedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.
4
És betöretett a város, és a harcosok mind futni kezdtek éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, amely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott táboroztak a város körül. És a király is elfutott a puszta útján.
5
De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.
6
És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte.
7
És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és láncokba verve vitték el őt Babilóniába.
8
És az ötödik hónap hetedik napján ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilencedik esztendeje feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;
9
És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.
10
És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, amely a vitézek hadnagyával volt.
11
A többi népet pedig, amely a városban még megmaradt volt, és azokat, akik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurcolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.
12
A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.****
13
És a rézoszlopokat, amelyek az Úr házában voltak, és a mosdómedencék talpait és a réztengert, amely az Úr házában volt, összetörték a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.
14
Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.
15
És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medencéket, amelyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,
16
A két rézoszlopot, a réztengert és a mosdómedencék talpait, amelyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.
17
Az egyik oszlop magassága tizennyolc sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind ércből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.
18
És elhurcolta a vitézek hadnagya Serája papot is, az első rendből és Sofóniás papot*****, a második rendből és a három ajtónállót,
19
És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, akik a király körül forgolódtak volt, akik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, aki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, akik ott találtattak a városban.
20
És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,
21
És levágta őket Babilónia királya******, és megölte Riblában a Hámát földjén. És így viteték el Júda az ő földjéről.
22
A Júda földjén megmaradt népnek pedig, amelyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.
23
Mikor pedig meghallották a seregek hadnagyai mind, és az ő embereik, hogy Babilónia királya Gedáliát tette tiszttartóvá, elmentek Gedáliához Mispába, Izmáel, a Nétánia fia, és Johanán, a Kareáh fia, és Serája, a nétofáti Tánhumet fia, és Jahazánia, Maakáti fia, ők és az ő embereik;
24
És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz.
25
A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, aki királyi magból volt*******, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, akik ő vele voltak Mispában.
26
És felkelt az egész nép kicsinytől nagyig és a seregek hadnagyai, és elmentek Égyiptomba; mert féltek a Káldeusoktól.
A Krónika 36.5 csak a visszakövethetőség miatt lett újra beidézve.
5
Huszonöt esztendős vala Joákim, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; de gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt.
6
És feljöve ellene Nabukodonozor a babilóniai király, és kettős békót vete lábaira, hogy Babilóniába vinné őt.
7
Az Úr házában való edények egy részét is elvivé Nabukodonozor Babilóniába, és helyezteté azokat az ő templomába, Babilóniában.
8
Joákimnak pedig többi dolgai és az ő útálatosságai, amelyeket cselekedett, s amelyek találtattak ő benne, ímé meg vannak írva az Izráel és Júda királyainak könyvében; és uralkodék helyette Joákin, az ő fia.
9
Nyolc esztendős korában kezdett uralkodni Joákin, és három hónapig és tíz napig uralkodék*** Jeruzsálemben; de ő is gonoszul cselekedék az Úr előtt.
10
Az esztendő fordultával******** pedig elkülde Nabukodonozor király, és elviteté őt Babilóniába, az Úr házának drága edényeivel együtt, és királylyá tevé az ő testvérét Sédékiást Júda és Jeruzsálem felett.
11
Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodék tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.
12
És gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, aki az Úr képében szól vala néki.
13
Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, aki őt az Isten nevére megesküdtette vala, s makacscsá és önfejűvé lett, ahelyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez.
14
Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, amelyet megszentelt vala Jeruzsálemben.
15
És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének.
16
De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség.
17
És reájok hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedveze sem az ifjaknak és szűzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájokat kezébe adá.
18
És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté.
19
Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították.
20
És akik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a persiai birodalom fel nem támadott;
21
Hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, míg lerójja a föld az ő szombatjait, mert az elpusztulás egész ideje alatt nyugovék, hogy betelnének a hetven esztendők.*********
-----------------------------------------
* És mi lett azzal, hogy mindneki a saját bűneiért bűnhődjön? És persze az egésznek semmi köze ahhoz, hogy elárulták a megkötött szövetséget asszíriával, hm?
** Ki? Mi lett Jékoniással?
*** Három hónapig uralkodott, de az uralkodása nyolcadik évében jött el Nabu. De várjun még ezzel, mindjrt hozzáadunk pár szaftosabb részletet 2KRónikából. Aszerint 8 évesen lett király, és onnantól uralkodott 3 hónapot (és 10 napot, pont leszarom). A legtöbb apologista, mindegy judaista vagy keresztény azzal próbálkozik be, hogy ugye apu életében megkoronázták, stb. A gond, hogy ugye 2Krónikában nem az áll hogy 10 év 3 hónapot uralkodott - amenniyben ez lenne a kiindulópont, ez szükségszerű lenne. Tehát hacsak nem azt akarja beadni valaki, hogy 8 évesen is elhurolták, meg 18 évesen is, akkor kapjátok be, én leléptem. A Krónikák dátumozása érdektelenné vált, mert nem mutat többet a Királyok számításánál. A kérdésre akkor térhetünk vissza, ha a többi szöveg bármiféle újabb támpontot kínál, megerősíti bármelyik változatot.
**** Ez egyfelől túlzás, másfelől aki ottmaradt, azok a mai PALESZTÍNOK. Akik ellen éppen holokausztot követ el Izrael. #ZsidókÁltalElkövetettHolokauszt
***** Ha ez az akar lenni, akinek azt a prófétikus szöveget tulajdonítják - miért nem szólt itt, vagy azóta egy kukkot se?
****** Ez értelmetlenül nagy erőfeszítésnek tűnik.
******* Annyira azért nem, hogy ezt nyilván is tartsák.
******** Ezt az infót azonban hajlandó vagyok beépíteni.
********* Oooké, akkor ezt mindjárt leellenőrizzük, amennyiben senkinek nincs kifogása ellene.