Akik tagadók, és elfordítanak másokat Allah útjától, azoknak Allah nem hagyja, hogy tetteik célt érjenek. {2} Akik azonban hisznek és jótetteket cselekszenek és hisznek abban, ami leküldetett Mohamednek - s az pedig az Igazság az ő Uruktól -, azoknak a rossz cselekedeteit eltörli és állapotukat megjobbítja. {3} Ez azért történik, mert akik tagadtak, azok a hamisat követik, akik pedig hisznek, azok az Uruktól jövő Igazságot követik. Eképpen él példákkal Allah az embereknek. {4} Amikor összetalálkoztok (a háborúban) a tagadókkal, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy gyakoroljatok nagylelkűséget, vagy kérjetek értük váltságdíjat - amíg a háborúság véget nem ér. Így van ez. Ha Allah úgy akarta volna, bosszút állt volna rajtuk, de azért tesz így, hogy egyeseket közületek másokkal tegyen próbára. Akik Allah útján öletnek meg, azoknak Ő nem hagyja, hogy tetteik célt ne érjenek. {5} Az igaz útra fogja vezérelni őket és állapotukat megjobbítja, {6} és bebocsátja őket a Paradicsomba, amelyet az ő tudomásukra hozott. {7} Ti hívők! Ha segítitek Allahot, Ő is megsegít benneteket és megerősíti lábatokat. {8} A tagadókra azonban pusztulás szálljon és ne hagyja Allah, hogy az ő tetteik célt érjenek! {9} Ez azért történik, mert nem volt ínyükre, amit Allah leküldött. Ezért Allah meghiúsította tetteiket. {10} Vajon nem járták-e be a földet, hogy megfigyeljék, milyen végre jutottak azok, akik előttük éltek? Allah pusztulást küldött rájuk. A tagadóknak hasonló végük lesz.
11} Ez azért történik, mivel Allah azok gyámolítója, akik hisznek, és mivel a tagadóknak nincsenek gyámolítóik. {12} Akik hisznek és jótetteket cselekszenek, azokat Allah kertekbe bocsátja majd be, amelyek alatt patakok folynak. Akik azonban tagadók, azok átadják magukat az evilág élvezetének és csak esznek, amiképpen esznek a barmok. A Pokol tüze lesz az ő lakhelyük. {13} És hány várost pusztítottunk el, erősebbet a te városodnál, amely elűzött téged - és nem volt segítőjük. {14} Az, akinek nyilvánvaló bizonyítéka van az Urától, vajon olyan lenne, mint azok, akiknek tetszetős színben mutatkozik a rossz, amit tesznek, és akik a kényüket követik? {15} A Paradicsom, amire az óvakodók ígéretet kaptak, eképpen fest: vannak benne nem-poshadó vizű patakok, mások tejjel folynak, aminek az íze nem változik és vannak borral folyó patakok, ami gyönyörűsége az ivóknak és vannak tisztított mézzel folyó patakok. Mindenféle gyümölcsük lesz benne és megbocsátás az Uruktól. Az, akinek ez a Paradicsom jut vajon olyan-e, mint az, aki örökké a Pokol tüzében lakozik, forrásban lévő vizet kap inni, amely a beleit széttépi? {16} Vannak köztük olyanok, akik hallgatnak rád. De mikor elmennek tőled, azt mondják azoknak, akiknek tudás adatott: "Mit mondott ez az imént?" Ők azok, akiknek Allah lepecsételte a szívét, és akik a kényüket követik, {17} akik az igaz úton vezettetnek, azokat Allah még gyarapítja útmutatásban, és Allahtól való óvakodással tölti el őket {18} várhatnak-e mást, mint az órát, amely váratlanul lepi meg őket? Hiszen már eljöttek hozzájuk annak előjelei! De mit érhet nekik a figyelmeztetésük, ha már eljő hozzájuk az Óra? {19} Tudd hát meg, hogy Allahon kívül nincs más isten, és kérj bocsánatot a vétkedért és a hívő férfiakért és nőkért. Allah tudja, hol sürögtök-forogtok és hol nyugszotok. {20} A hívők azt mondják: "Miért nem küldetett le egy szúra?" Ám amikor egyértelműen meghatározott szúra küldetik le, amelyben említés tétetik a harcról, akkor látod, hogy azok, akiknek a szíve beteg, úgy néznek rád, mint akik - halálukon lévén - elalélnak. Jobb lenne nekik
21} az engedelmesség és az illendő beszéd. És ha eldőlt a dolog, jobb lenne nekik, ha őszinték lennének Allahhoz. {22} Azt szeretnétek, hogy elforduljatok azért, hogy romlást okozzatok a Földön és elvágjátok a vérrokonság kötelékeit? {23} Ők azok, akiket megátkozott Allah: siketté tette őket, és a tekintetüket elvakította. {24} Vajon nem gondolkodnak el a Koránon? Vagy lakat van a szívükön? {25} Akik hátat fordítanak azután, hogy nyilvánvalóvá vált nékik az útmutatás, azokat a sátán csalta lépre. És ő adott haladékot nekik. {26} Ez azért történik, mivel azt mondták azoknak, akiknek nem volt ínyükre, amit Allah leküldött: "Engedelmeskedünk nektek a dolog egy részében." Allah azonban tudja, hogy mit titkolnak. {27} Ám hogyan lesznek majd ők, amikor az angyalok magukhoz szólítják őket s közben az arcukat és a hátukat verik? {28} Ez azért történik velük, mert azt követték, ami kiváltotta Allah haragvását és nem volt ínyükre az, ami az Ő tetszésére van. Ezért hiúsítja meg tetteiket. {29} Vagy talán azt hiszik azok, akiknek a szíve beteg, hogy Allah nem hozza napfényre a gyűlölségüket? {30} Ha úgy akarnánk, megmutatnánk őket neked és bizony, megismernéd őket az ismertetőjeleikről. Ám bizonyosan megismernéd őket a hamis beszédről. Allah tudja, hogy mit cselekszetek.
31} És bizony, próbára teszünk benneteket, hogy kik azok közöttetek, akik Allah útján harcba szállnak, és kik az állhatatosak, és hogy megtapasztaljuk a rólatok keringő mendemondákat. {32} Akik tagadtak és távol tartottak másokat Allah útjától és szembeszegültek a küldöttel azután, hogy az útmutatás nyilvánvaló lett nékik, azok nem lehetnek Allah kárára semmiben. És Ő meghiúsítja majd a tetteiket. {33} Ti hívők! Engedelmeskedjetek Allahnak és a küldöttnek és ne tegyétek semmissé a tetteiteket! {34} Akik tagadtak és távol tartottak másokat Allah útjától, aztán tagadóként haltak meg, azoknak Allah nem fog megbocsátani. {35} Ne fonnyadjatok, és majd kéritek a békét, miközben ti legfelül vagytok, és Allah veletek van, és soha nem fogja érvényteleníteni munkálkodásotokat! {36} Az evilági élet csak játék és mulatozás. Ha hisztek és óvakodtok, Allah megadja néktek a fizetségeteket és nem kívánja tőletek a javaitokat. {37} Ha kívánná azt tőletek és szorongatna benneteket, akkor fösvények lennétek és Ő napfényre hozná a gyűlölségeteket. {38} Íme, ti azok vagytok, akik fölszólítást kaptok, hogy adakozzatok Allah útján. Vannak közöttetek, akik fösvények. Aki azonban fösvény, az önmaga kárára fösvény. Allah Ő a Gazdag, ti azonban szegények vagytok. Ha pedig elfordultok, akkor egy másik néppel fog fölcserélni benneteket. Ők nem olyanok lesznek, mint ti.
------------------------------------
Megjegyzés: a cím ellenére semmit nem tudtunk meg ebből az egészből Mohamderől.